Anett áll a ház előtt, szíve jobbra húzza őt, balra van az iskola...

Becsengettek Szeptember 5-én megkezdődött a tanítás a Calandreata Castresa nevű iskolában, ahol dolgozni fogok.

Az iskola egy magániskola, ahol sajátos nevelési elvek alapján folyik a tanítás. Az egyik legfontosabb célja, hogy megtanítsa a nebulóknak a dél rég elfeledett nyelvét, az occitant, vagy oxitánt, nem igazán tudom magyarra lefordítani. Viszont ez csak az egyik cél. A suli toleranciára, a másság elfogadására, környezettudatos életmódra, a zene szeretetére és a művészetek fontosságára neveli a gyerekeket. Az egyenlőség, a demokratikus nevelési elvek a tanórákon és foglalkozásokon is megnyilvánulnak. Az ebédidőben a tanárok együtt esznek a gyerekekkel. A tanteremben nincs katedra és tanári asztal. Az órákon rendszerint 2 tanár van, erre még nem jöttem rá, hogy miért, és ők is padokban ülnek, a gyerekekkel. Ami a legviccesebb, hogy a tanárok is jelentkeznek, ha beszélni akarnak, nem csak a gyerekek. A tanóra nekem olybá tűnik, mint egy közös tanácskozás, vagy vitafórum, ahol mindenki egyenlő, és hozzászólhat a témához. Nem úgy, mint a normál iskolákban, ahol a mindenható tanár kioktatja a gyerekeket. A gyerekek pedig nagyon csöndesek, és figyelnek az órán. Néha kicsit megy a susmus, de nem olyan szinten rosszak, mint az én emlékeimben. Az én iskolámban az esetek 80 %-ban az osztályban folyamatos volt a zaj, és egy-két tekintélyesebb tanártól eltekintve az oktatók képtelenek voltak felkelteni a gyerekek érdeklődését, vagy rendre utasítani őket. Én úgy látom, hogy ebben az iskolában a gyerekeket sokkal inkább felnőttként kezelik, és ezért ők felnőttként is viselkednek. Nem vergődnek, elmondják a véleményüket, vitatkoznak, kérdeznek.

A suliba járnak fekete, észak - afrikai arab, ázsiai származású gyerekek is. A legtöbb azért fehér. Érdekes, hogy több fekete gyerekért is fehér szülők jönnek délután, valószínűleg adoptálták őket. Vannak köztük muzulmán  vallásúak is. Nagyon fontos, hogy a suliban nem eshet szó vallásról, bőrszínről. Mindenki egyenlő. Érdekes, hogy Castres, annak ellenére, hogy kisváros, mennyire multikulti. Sok muzulmánt látni az utcán, nőket fejkendőben, de például az egyik gyerek anyukája olyan csadort hord, amiből csak a szeme látszik ki. Eddig csak a tévében láttam ilyet, most pedig szemtől szembe találkozhatok ilyen emberekkel...sőt beszélnek is velem.  Egy másik gyerek félig portugál, és az anyukájával együtt járok a francia nyelvtanfolyamra. Vicces volt, mondtam a nyelvtanfolyamon, hogy a Calandretában dolgozom, az anyukája pedig mondta, hogy ó, a kisfiam is oda jár.  Tök jó érzés, hogy az első délután néhány szülő odajött hozzám is bemutatkozni (Bonjour, én vagyok Jerome és Gabriel apukája. :)Nagyon furcsa. Castres elég kis város. Az emberek azért ismerik egymást. Budapest után ez is annyira fura. Ma is találkoztam egy gyerekkel az utcán, a kocsiban ült, és amikor meglátott, integetett, és mondta az anyukájának, hogy ismer engem. Tök jó érzés volt.

Hétfőn volt az első napom. Akkor még nem kellett dolgoznom, csak bemutattak engem és a Lett önkéntestársamat a gyerekeknek. Mi kb. a 8-9. vagy a 10-11-ik önkéntesek vagyunk a suliban. A gyerekek, főleg a nagyobbak eléggé hozzá vannak szokva a külföldiekhez. Vicces volt, hogy megbámultak az elején. Aztán a tanárnéni mondta, hogy Anett egy messzi-messzi országból jött, ahol teljesen más nyelvet beszélnek, és tényleg nagyon-nagyon-nagyon messze van. Megkértek minket, hogy mutassuk meg a térképen az országunkat. Amióta itt vagyok, egyszer sem sírtam, és egyre jobban érzem magamat. Ugyanakkor akkor, ott rájöttem, hogy az egymást követő események rohanó forgatagában egyáltalán nem figyeltem befelé, az érzéseimre, nem dolgoztam fel a honvágyat, az elszakadást, a szeretteim hiányát, az újtól való vágyakozással teli, de azért erős félelmet. Álltam a térképnél, mutattam Magyarországot egy halom gyereknek, és amikor tanárnéni már negyedszerre mondta el, hogy az én Hazám tényleg nagyon nagyon messze van, akkor nem bírtam tovább, és kitört belőlem a sírás. Ott, a gyerekek előtt.

Ez után szerencsére hazamehettünk, mivel csak keddtől kezdtünk el normál munkarendben dolgozni. A munka úgy néz ki, hogy a délelőttöket valamelyik osztályban töltjük 9-től délig. Közben van egy kb 20 perces szünet az udvaron. Akkor mi is kimegyünk, vigyázunk a gyerekekre. Három osztály van, a legkisebbe 2-3-4 évesek járnak, a középsőbe 4-5-6 évesek, a legnagyobba 7-8-9-10 évesek. Az iskola egyik elve, hogy egyszerre maximum 60 gyereket fogad be, hogy minden gyerekre kellő figyelem jusson, és ne legyen tömegoktatás-jellege. Persze az ovisok hamarabb hazamennek, már 1 körül, és vannak olyan nagyobbak, akikért 4 kor jönnek a szülők, van akiért 6-kor. Minden héten megmondják, hogy melyik osztályban töltöm a délelőttöt én, és melyikben a lett lány. Ezen a héten én a legkisebbekkel voltam délelőtt, Liva pedig a legnagyobbakkal. Így alig találkozom vele egész nap.

Déltől egyig segítünk az ebédeltetésnél, felszolgáljuk az ebédet, felrakjuk a szakállkát a kicsikre, magyarázzuk nekik, hogy hogyan kell enni, stb. Mindenki a kantinban eszik ugyanolyan asztaloknál és evőeszközökkel, a tanárok is. Mi is ott ebédelünk a lett lánnyal. Tök jó kaják voltak eddig. Az előétel saláta, aztán a főétel többnyire valami hús plusz zöldség, aztán van desszert, esetleg 1 sajt. Eddig még minden ízlett nekem, és szinte mind olyan, hogy ehetem. Ráadásul minden nap hazavihetjük az összes maradékot. Így van vacsorára is, és kb. csak a reggelimre kell költenem, vagy max 1X kell főznöm 7végén, ha nagyon akarok.
Az ebéd után még van egy nagyobb szünet, kb 1-fél kettőig. Akkor is vigyázunk a gyerekre, utánan van 1 óra szünetünk fél háromig, ekkor azt csinálunk amit akarunk. Én ilyenkor bevásárolok, vagy hazaugrom egy kávéra. Utána visszamegyünk, és fél háromtól fél négyig kitaláljuk a délutáni programot a másik két animátorral, Daviddal és Marie-val közösen. Minden hétnek van egy témája, és minden játék és foglalkozás e köré a téma köré épül. Jövő 7en pl. Kína a téma, ezért lesznek kínai mesék, sárkányt készítünk, meg kínai sapkát a délutáni játék keretében.

A tanítás a gyerekeknek fél ötkor ér véget. Addigra mi kitaláltuk és előkészítettük a délutáni foglalkozást, amit Animation-nak hívnak. Az animációval párhuzamosan zajlik a "szabad játék". Ez azt jelenti, hogy a gyerekek csak játszanak az udvaron, és azt csinálnak, amit akarnak. Mivel itt a gyerek áll az oktatás középpontjában, nagyon vicces, hogy a gyerekeket minden délután behívják egy tanácskozásra, és választhatnak, hogy az animáción szeretnének-e részt venni, vagy a szabad játékot választják. Semmi nem kötelező. Csak akkor kell az irányított foglalkozáson részt venni, ha kedvük van hozzá. A lett lány mindig az egyik animátorral, Marie-val dolgozik, én pedig a másik animátorral, Daviddal. Naponta váltogatjuk, hogy ki csinálja az animációt, és ki felügyeli a szabad játékot. Az animáció és a szabad játék is hatkor ér véget, ekkor hazamehetünk.

Az is kiderült, hogy miért vagyunk mi itt. Livának és nekem is ki kell találnunk egy projektet. Az első két hónap után már megszokjuk a munkát a Calandretában, illetve én már normálisan megtanulok addigra franciául, legalábbis annyira, hogy tudjak egész mondatokban beszélni. (ugyanis a Calandretában senki nem beszél angolul). Ha megszoktam a sulit, és kitaláltam a témámat, akkor onnantól kezdve minden délutáni foglalkozás a témám jegyében telik. Bármit kitalálhatok. Többnyire az önkéntesek az országuk bemutatását választották eddig, de ez nem kötelező. Az előző srác pl. zongorista volt, és mindent a zene köré szervezett. Arra is van lehetőség, hogy majd egész napos programot szervezzek a témámról, ahová a szülőket is meghívják. Szinte sosem fogadnak önkéntest ugyanabból az országból kétszer egymás után, hogy minél többfajta kultúra eljusson Castresbe. Nekem nagyon tetszik, hogy bármit kitalálhatok foglalkozás gyanánt, folyton ötletelnem, javasolnom kell majd, és mindezt egy olyan intézmény keretén belül. amiben valóban hiszek, hogy jó célt szolgál.

Lehet hogy Magyarország bemutatását választom. Még nem tudom. Lehet, hogy lesz más téma is, ami megfog. Viszont ha Magyarország lesz a témám mégis, akkor biztos, hogy lesz gulyásfőzés,zserbósütés, tokaji borkóstolás és pálinkaivó verseny a szülőknek, csárdás, cigányzene, és megtanítok annyi magyar népdalt, verset és mesét a gyerekeknek, amennyit csak tudok.