2011 október 22. Reggel 7 óra. Párizs, Austerlitz pályaudvar.
Ébredés. Készülődés. Sötét van, és hideg. Emberek mászkálnak csomagokkal. Mindenki leszáll a vonatról. Olyan, mint a Nyugati, csak kicsit nagyobb. Nyilvános WC. Kell egy McDonalds. Kávé és WIFI. Mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma. Kijutok a pályaudvarról. Sötét van, egy rakparton vagyok. Folyó, híd, fák. A Belgrád - rakpart és az Andrássy út mixe. Jé, ez a Szajna. 5 perc séta. Megvan a meki. Sorbanállás. Megvan a kávé és a WIFI. Googlemap. Oké. Itt vagyok. Így jutok el a reptérre, ahol délben találkozom Julcsival. Így jutunk el ahhoz a sráchoz, akivel Couchsurfölünk. Infók összegyűjtve. Természetesen semmit nem néztem meg otthon előre. Mindent az utolsó pillanatban. Egy óra utazás a reptérre metró, hév (vagyis RER). Julcsi. Nevetés. Sikoltás. Ölelés. Honvágy. Megnyugvás. Hazatérés.
A poggyászokkal elbattyogunk a tisztelt címhez. Megállunk egy tök ismeretlen párizsi ház előtt. Jó környék. Belváros. Minden közel. Felhívok egy tök ismeretlen telefonszámot. Oké, gyertek csak fel. COUCHSURFING. Húúúú de fura. Beütünk egy kapukódot a tök ismeretlen ház ajtaja előtt. (A srác ezt is megadta). Beszállunk a liftbe. Kiszállunk a liftből. Kinyílik az ajtó, és ott áll Thomas, Nantes -ból. A BNP Paribas-nál dolgozik. Mi vagyunk az elsők akiket vendégül lát. Ő az első, akinél couchsurfölök. Bevezet minket. Lepakoljunk a csomagot. Jól elbeszélgetünk. Kicsit félén srác. Nagyon kedves. Tényleg nagyon rosszul beszél angolul, minden tiszteletem az övé, hogy mégis próbálkozik külföldiekkel ismerkedni. 1 óra beszélgetés után irány a Champs Élysées és az Eiffel torony. Egyik sem olyan nagy szám. Túristák és tömegnyomor. Sokkal több szemét, mint hittem. Viszont szuper, hogy Thomas velünk van. Rengeteg mesél arról, milyen az élet Párizsban, Franciaországban, mik a benyomásai a városról, miért jó és miért rossz itt élni. Ez mindenképp tetszik a Couchsurfing-ben. Hogy egy lokál arc szemén keresztül láthatod a miliőt, amibe belecsöppensz. Thomas-nak nem a Champs Elysées a kedvenc boulevard-ja. Nem is érti, miért van mindenki annyira odáig tőle. Nekem sem tetszik annyira, ugyanolyan, mint bármelyik nagy shopping street a világban. Puccos boltok, fényűző fogyasztás, külsőségek, maskarák, villogás és csillogás. Mi húzódik a máz mögött? A Louis Vuitton előtt sorban álltak az emberek. MIÉRT? Hogy elmondhassák, hogy jártak a Champs Élisées-n a LV-ben?
A séta után hazaértünk, Thomas áthívta a barátait, Clément-t és Genevieve-et (aki kanadai, Quebec city-ből). Fondut rittyentett nekünk, sokat beszélgettünk, ittunk és nevettünk. Kiderült, hogy Quebec-ben tényleg franciául beszélnek otthon az emberek, az angolt csak a suliban tanulják, a TV-ben hallják, de nem használják a mindennapi életben. Még tartott a söröm, ezért elkövettem azt a főbenjáró gasztronómiai vétséget, hogy sört ittam a sajthoz. Viszont az ajándékba vitt tokajit rögtön felkapták, a fény felé tartották az üveget, és elkezdték kielemezni. Nem hallottak sajnos róla, viszont a franciák tényleg értenek a borhoz, az átlagemberek is sokat tudnak róla szerintem. Desszert helyett pedig tényleg gyakran esznek sajtot 3. fogásként, nem csak az étteremben. Kiderült, hogy Párizsban dolgozik mindenki, aki keresni akar, és ugyanazt nyomják, mint mi Budapesten, túlóra, unalmas feladatok, kiégettség, party-k, párkeresés. Facebook generation a la France. Megéreztem, mennyire jó, hogy Castres-ben élek, lelassult életvitelben, nyugodtan csordogál az életem. Párizsban újra éreztem azt, amiből nekem kissé elegem lett az utóbbi időben: hang-zavar, tömeg-iszony, rohanás, feszültség. Örülök, hogy nem itt élek. Hajnali egykor elindultunk sétálni a srác lakásától 10 percre található Montmartre-ra. Egy mesebeli siklóval felmentünk a Sacre Coeur-höz, és néztük a párizsi háztetőket. Mesébe illő volt, annak ellenére is, hogy a Sacre Coeur lépcsőjén összefüggő szemét-szőnyeget alkototak a részeg fiatalok által eldobált cigarettás dobozok, sörös és vodkásüvegek. Ezután lesétáltunk a Montemartre aljába, még beültünk egy sörre, miután hosszas keresgélés után találtunk egy kocsmát, ami nem zár be kettőkor. Hajnali háromra már ágyban (vagyis kanapén) voltam.
2011 október 23. Reggel 9.
Időben kellett kelnünk, mert Thomas nézni kívánta a rögbivilágbajnokság döntőjét, A TV pedig a nappaliban van, épp a couch felett. FRANCIAORSZÁG és ÚJ-ZÉLAND játszott az aranyéremért, ezért ezen a napon a franciák 99%- a TV előtt foglalt helyet. A maradék 1 % pedig a stadionban. Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc tiszteletére idén a rögbivilágbajnokságot október 23-án rendezték meg.(Egyik legnagyobb megdöbbenésemet FR-ben a rögbi-imádat váltotta ki. Imádják, mindenki nézi, sokkal többen, mint a soccer-t. Franciaország elég jó, különösen a dél. Az én városom, Castres csapata az egyik legjobb az országban, voltam is már egy Castres-Toulouse rögbimeccsen itt a helyi stadionban. A kíváncsiság hajtott, a német csajjal voltunk. Nem értettünk a szabályokat, és nem tudtuk, melyik színű mezben játszik Castres. Meglepődtünk, hogy a stadion tele van hot dog-ozó és söröző franciákkal (nem amerikaiakkal, nem ám), valamint a pasik mellett akad elég sok magas sarkúban tipegő, slim cigit szívó csaj, akik műanyag söröskorsóval a kezükben üvöltik hogy CO, vagyis Castes Olimpique.)Zárójel bezárva. A Thomas tehát nem jött velünk várost nézni. helyette meccset nézett, mi pedig elindultunk, hogy nappal is megnézzük a Montmartre-t. A rengeteg túrista ellenére nekem nagyon tetszett. Az egész napot elnyomtuk ott, kávézgatásra, hesszelésre, is hagytunk időt. Este pedig megnéztük a Notre Dame-ot. Ez volt az egyik olyan dolog ami a legjobban tetszett. Valóban lenyűgözően gyönyörű. Főleg este, kivilágítva. Hihetetlen hogy vagy 1200valahányban az emberek ilyet tudtak építeni. Hazamentünk, gyors alvás. A hétfő és a kedd éjszakát egy másik couchszörfös srácnál töltöttük, akihez csak este vihettük a csomagunkat. Ezért a vasárnap éjszakát még Thomas-nál töltöttük.
2011. október 24. Reggel 10 óra.
Thomas 7-kor elment dolgozni, és megengedte nekünk, hogy a lakásban maradjunk úgy, hogy ő nincs ott. Nekem ez elég megdöbbentő volt, viszont kényelmes. Nyugodtan elköltöttük frissen sült bagettből, sajtvariációkból és mousse au chocolate-ból álló reggelinket, majd elindultunk, hogy bejárjuk a Pompidou központ- Louvre- Musée d'Orsay háromszöget.
A Pompidou központban egy órát sorbanálltunk, és egy órát nézelődtünk, ennyire volt idő. A Georges Pompidou által alapított múzeum falán ott díszeleg a jelmondat: A művészet nem lehet halott, mindig reflektálni kell rá, újraértelmezni, megvitatni. A központot Pompidou köztársasági elnök álmodta meg, ma ez a futurisztikus épület a kiállítások mellett a fiatal (vagy nem fiatal) művészek (vagy nem művészek) közkedvelt találkahelye is. Két érdekesebb emelet volt, az egyiken huszadik századi művészet, a másikon pedig kortárs, a szó szoros értelmében kortárs művészet foglalt helyet. Julcsival úgy egyeztünk meg, hogy mivel nem ugyanakkora a kiállítás-néző sebességünk, szétválunk, és a saját tempónkban nézzük meg. Én úgy gondoltam, kezdjük az ötödik emelettel. Természetesen egy művészt sem ismertem, hisz csak néhány éve futottak be. Nagyon érdekes és fura művészeti alkotások voltak. Nem volt kedvem audioguide-ra költeni, és azért is szeretek kortárs kiállításon lenni, mert szeretem én kitalálni, hogy mi lehet a képen. Viszont itt ez nem működött. Rengeteg művészeti alkotás, mindegyiket szerettem volna 5-10 percig nézni, de a végén már rohantam, mert tudtam, kevés lesz az egy óra. Három meghatározó benyomáson volt:
1: Nagyon vágytam rá, hogy eljussak ide. Most itt vagyok, mégsem tudom élvezni, mert kevés az idő. Nagyon sokszor vagyok úgy dolgokkal, hogy nem tudom elengedni őket, görcsösen akarom, és amikor megszereztem, akkor mégse tesz boldoggá. Viszont lemondani sem tudok róla. Minden akarok, egyszerre, és most. Nem tudok sem választani, sem elengedni, sem lemondani róla, sem várni rá.
2: Tényleg azt éreztem, hogy a világ tetején (vagy a közepén vagyok). Megéreztem, hogy akire itt Párizsban rámondják, hogy nagy művész, abból elismert művész lesz. Akire nem mondják rá, abból nem lesz nagy művész. Szóval kiből lesz nagy művész? Akire Párizsban rámondják. És miért lesz nagy művész? Mert Párizsban rámondják. És nem biztos, hogy azért, mert valóban nagy művész. És nem biztos, hogy ez jó dolog. És éssel nem kezdünk mondatot.
3: Tele volt a múzeum alibi-entellektüelekkel. Unják. Elrohannak a képek mellett. Nem nézik meg őket. Nem varázsolja el őket. Nem merülnek el benne. Ki akarnak jutni innen. Mint egy labirintusból. A társadalmi elvárások útvesztőjéből. Csak azért vannak itt, mert ez a program entellektüeleknek kötelező. Ki kell pipálni a látnivaló-listán. Pedig számukra nincs itt semmi látnivaló.
4: Ja, bocs, négy benyomásom volt, nem három. A fél 5. szintet egy Martin Székely nevezetű designer anyaga foglalta el. Gondolom magyar származású. Ti hallottatok már róla? Én még nem. Genevieve azt is mondta, hogy most volt Párizsban André Kertész kiállítása, ami nagyon nagy visszhangot váltott ki, és ha jól tudja, akkor ő is magyar, nem? Háááát.....André Kertész, hmmmm....igen-igen....Ő is magyar származású. Kérhetek még egy kis bort?
Senki sem próféta a maga hazájában.
Az utolsó program a Louvre volt. Szintén két óránk volt rá, egy óra sorbanállás, egy óra nézelődés. A Mona Lisa belefért, a milói Vénusz már nem, mert zárt a múzeum. Ismét csak az előbb említett "sokat akar a szarka de nem bírja a farka" érzésem volt. Lehet, hogy vissza kell még jönnöm Párizsba, ezért nem tudtam mindent megnézni. A Louvre épülete viszont sokkal gyönyörűbb, mint hittem. Innen még elsétáltunk a Place de la Concorde-ra. Ez a legszebb tér, amit valaha láttam. Látszik a Louvre, a Tüilériák kertje, a Pantehon, valamint innen látható az a tipikus kép a Champs Élysées ről, amit én mindig csak képeslapokról láttam: A boulevard-on száguldó autók lámpái összefüggő fényárt alkotnak, amely a kivilágított Diadalívbe torkollik.
Hullafáradtan estünk be Thomas-hoz a csomagunkért 9 körül. Kiderült, hogy második vendéglátónkkal csak este 11kor tudunk találkozni, ezért elmentünk vacsizni. A srác, Michael nagyon kedves. Thomas ellentéte. 4 éve Couchszörföl, és kicsit addict. 200 emberrel találkozott már a CS-nek köszönhetően. Viszont kiderült, hogy nem üres a vendégszoba, ahol aludtunk volna, mert az egyik lakótársának a szülei látogatóba jöttek a hét végére, és úgy volt hogy hétfőn elhúznak, de nem. Ezért Michael felajánlotta nekünk a szobáját, ő pedig a lakótársa szobájában aludt két napon keresztül, a földön. Ezt kissé mártírkodásnak éreztem. Mondtam, hogy nyugodtan lemondhatta volna. Szerintem nem akart elégtelent kapni Couchsurfing tantárgyból. Kicsit azt éreztem rajta, hogy nem olyan nagy élmény neki, hogy ott vagyunk, többször járt Magyarországon, főleg a Szigeten, és várost nézni is, van egy tök jó magyar barátja is, szintén a CS-ről. Nanterre ville-ben lakik, egy kertvárosban, 1 óra RER-rel a központtól. Így kb. fél 1-kor kerültünk ágyba. Egy kertes házat bérelnek kb. 6-an, fiatalok. Fiúk, lányok, egy pár is van, kisbabával. Nagy kert, barbecue-zó rész, garázs cica. Ez a "collocation", Franciaországban gyakori, 4-6-8-10 fiatal bérel egy házat, olcsó szállás, zöldövezet, sok fiatal, Párizs, zsötem.
Folyt. köv.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése