2011. november 9., szerda

Paris, je t'aime

Október 22-től november 3-ig iskolai szünet volt, és Julcsi barátnőm elhatározta, hogy meglátogat engem. A terv az volt, hogy ő Párizsba érkezik, ahol couchsurfölünk 5 napig, aztán pedig lejövünk Castres-be hogy egy kicsit a környéket is bejárjuk.

Az ő repülőgépe délben szállt le Párizsban szombaton, ezért én péntek este 11-kor vonatra pattantam, hogy reggel hétre meg is érkezzem a fény városába. Itt Franciaországban sokan utaznak éjszaka, mert lehet a vonaton aludni és így spórolni az idővel, ráadásul ez olcsó is. Kicsit aggódtam, hogy nem-e veszélyes, de mint kiderült, ez nem olyan mint Magyarországon éjszakai vonatozni. Toulouse-ban a pályaudvar tele volt emberrel, és a vonat is.

SZEMELVÉNYEK A TITKOS NAPLÓMBÓL:

Itt ülök Toulouse-ban, egy zsúfolt pályaudvaron, nagyon messze a kis hazámtól. Főleg a Nyírmada, Honvéd út 65 tűnik most nagyon távolinak innen. A Párizsba tartó vonatra várok. Épp most írták ki, hogy hanyadik vágányról indul. Ez azt jelenti, hogy 7 óra múlva megvalósul az, amiről kislánykorom óta álmodom: elmehetek P Á R I Z S ba. Nagyon boldog vagyok, hogy ez tényleg velem történik. Ráadásul a az egyik legjobb barátnőmmel megyek oda! Köszönöm, Istenem!
...

Hát elindultunk. A TGV rettentő kényelmes. Olvasnom kellene, vagy zenét hallgatnom, de sajnos nem megy. Túlságosan izgatott vagyok. A fülke zsúfolásig tele van igazi franciákkal. Annyi a bevándorló ebben az országban, és állítom, hogy rengeteg ember szeretett volna ebbe az országba születni, csak nem így alakult. Valószínűleg sokan, afrikai menekülttáborokban, rio de janeiro-i nyomornegyedekben, izraeli katonai támaszpontokon vagy kínai rizsföldeken titokban arról álmodnak, de jó lett volna annyira szerencsésnek lenni, hogy egy gazdag nyugati ország állampolgárának szülessenek, ahol nincs háború, mindenkinek van mit ennie, van mit dolgoznia. Az igazi franciák, akik megosztják velem a fülkéjüket, és egy évre az országukat, nem is sejtik, hogy talán több millió ember is van a földön, aki irigyli őket.

Az igazi franciákat velem ellentétben nem kavarja fel az éjszakai utazás. Unottan bezárják magukat fényes, és hideg laptop-headset-iphone páncéljukba, mert zavarba ejti őket a tőlük 10 centiméterre ülő másik élő, érző emberi lény fizikai közelsége. Nem kell aggódni. A digitális technológia vívmányai ezúttal is megvédik őket attól, hogy más emberi lényekkel kelljen megismerkedniük, netán kitárni nekik a szívüket. Dobhártyájukat beburkolja a digitalizált zenei élvezet, dübörgő basszusokkal nyomják el a szívük dobbanását. Az empáhármak elég hangosak ahhoz, hogy ne hallják a tudatuk zárt ajtaján dörömbölő igazi önmagukat, ne hallják a szeretettől kiéhezett, érintéstől megfosztott magányos szívük igaz sikoltását. Szemük előtt fényes képernyő, a karakter-fáktól nem látják az erdőt. Tenyerük klaviatúrán pihen egy símogató kéz helyett. Képernyő, headset, mikrofon. Nem lát, nem hall, nem beszél. Az öt érzék közül csak az orr és a nyelv nincs eltömítve nullákkal és egyesekkel. A szagok és az ízek helyettesítésére még nincsenek elektronikus eszközök. Vajon ránk köszönt-e egyszer a digitális illatok és ízek kora? Lehetséges, hogy az anyák-napi orgona illatát, a frissen sült sütemény illatát, a pottyantós budi szagát, a frissen trágyázott édes anyaföld szagát, szeretkezés szülte emberi verejték illatát is átírják egyszer nullákká és egyesekké, hogy az így kapott szag-fájlokat bármelyik számítógépen le lehessen játszani, természetesen csak miután letöltöttük és telepítettük a kompatibilis szaglejátszó programot a hozzá tartozó frissítésekkel és kiegészítő alkalmazásokkal egyetemben?

Egy helyes és nagyon szőke srác ül velem szemben rézsútosan. Inspirálóan hát rám a jelenléte, a fejemben, a soha meg nem történő történetekkel teli fejemben már pörög is egy képzeletbeli filmvetítőgép, amely szépséges szerelmes filmet vetít le-lecsukódó szemhéjam mozivásznára. Egy szerelmes filmet, aminek én vagyok a főszereplője. Én, és a nagyon szőke, igazi francia srác, aki rézsútosan ül velem szemben a Párizsba száguldó éjszakai vonaton. A gyerekek ma az iskolában egy "oh champs élysées" című dalt énekeltek nekem. Igen. Nemsokára láthatom. A reggel már a fény városában ér. 
....
Hajnali négy óra. Mostanáig aludtam. Sötét van. Mindenki alszik a 40 fős vagonban, csak én vagyok ébren. Szeretnék kinézni az ablakon, de teljes a sötétség odakint. A vonat alattunk 300 km/h-t meghaladó sebességgel fúr alagutat a sötét éjszakába. Alattunk a vén Európa csendben tűri, hogy a TGV-k, mint megannyi hangyák futkározzanak a hátán. Annyira furcsa érzés itt ülni, 40 ismeretlen alvó emberrel egy légtérben. Szuszognak, egyenletesen lélegzenek. Vajon miről álmodhatnak? Vajon boldogok most, álmukban? Vagy boldogabbak ébren? Jó kis magyar zenét hallgatok a lejátszómon, altatódalt, hátha elringat. Képzeletben betelefonálok egy nem létező rádióállomás kívánságműsorába, és azt mondom: Jó estét, Dorka Anett vagyok, és jó kis magyar zenét szeretnék küldeni a vonaton alvó franciáknak. Mindenkinek, aki szereti. Küldök nekik az álmukba tulipános ládát, tiszta szobát, foszlós kalácsot, szilvás buktát, mert azt szeretem. Szeretem, szeretem. Szerelem, szerelem. Átkozott gyötrelem. Kiskece lányom, aki fehérbe vagyon. Csillagok, csillagok. Szépen ragyogjatok. A szegénylegénynek utat mutassatok. Mutassatok utat a szegénylegénynek. Nem találja házát a szeretőjének. Szilánkos mennyország. Folyékony torztükör. Az isten kertjében. Almabort inhalál.

...

Ismét ébredés. Még mindig éjszaka. Még mindig mindenki alszik. A mellettem lévő ülés üres. A korábban ott alvó srác eltűnt. Nincs a helyén. Olyan ez, mint felriadni, és észrevenni, hogy kedvesünk helye üres mellettünk az ágyban. A félálom butító ködében hirtelen nem tudjuk, mi történt. Csak vécére ment? Vagy elhagyott bennünket? Vagy még nem érkezett haza? Vagy soha nem is volt mellettünk? Igen, a mellettem lévő srác talán soha nem is létezett. Talán csak én álmodtam magamnak. Talán az útitársaimat is én álmodom, a vonatot is, Párizst is, az útitársaim álmát is én álmodom. Talán magamat is én álmodom. Az életemet, és a halálomat is. Én. Vagy valaki más álmodik engem. Talán éppen Párizsban, egy lakásban valaki alszik és azt álmodja, hogy van egy magyar önkéntes lány, aki épp jó kis magyar zenét hallgat és Párizsba utazik, hogy a barátnőjével találkozzon. Talán csak addig létezem, amíg ez az illető álmodik. Amíg az ő álma tart. Ha felébred, én megszűnök létezni. Egyszerűen szertefoszlok, mint egy álom. Csak reménykedhetek, hogy a párizsi aludjon vissza még egy kicsit, hogy folytatódhasson az életem. 

Nem, a srác nagyon is létezik. Nem tűnt el, csak kiment a peronra, a mosdó előtti részbe. Nem tud aludni, a földön ül, és a laptopját bámulja. Ideges és fél. Képzeletben lekuporodok mellé, és átölelem, hogy ne féljen annyira.

1 megjegyzés:

  1. Anett! Olyan franciás stílusod lett, mmmm!! Bravo! várjuk a folytatását az éjszakai vonatozásnak

    VálaszTörlés