Nemzetközi nőnap volt a minap. Én ezt csak onnan tudtam meg, hogy egy kedves magyar barátom emlékeztetett e jeles napra. Ezt nagyon nagyra értékeltem, a franciák közül ugyanis ezt senki nem tette meg. Számomra itt semmi nem utalt arra, hogy a nőket bárki is ünnepelné. De milyennek is látom én a nők helyzetét magyar szemmel itt Franciaországban?
A francia nők femme fatale-ok, számomra ehhez nem fér kétség. Magasak és véknyak, mindig jól öltözöttek, Jean-Paul Gaultier is Yves Saint-Laurent által megálmodott magassarkakon lépdelnek (escarpin- a Szerk.) a boulevard-on, vállukon hatalmas Louis Vuitton kreálmány fityeg, forró szívüket pedig gondosan elrejtik, haute couture kabátok, szembe húzott sapkák, hajak, napszemüvegek és mosolytalan arc páncéljába, szépen manikűrözött kezükben slim cigeratta bodorodó füstje mögé bújva vonulnak ők, a francia nők. Nekem legalábbis ez a benyomásom róluk, rideg, megközelíthetetlenségükben fenséges élő alabástrom szobrok, szépséges szüfrazsettek, kecses kékharisnyák, fejük felett pedig ott dereng a feminizmus elnyűhetetlen glóriája. Férfinak ide belépni tilos, vagy minimum, ki itt belépsz, hagyj fel minden reménnyel.
A megközelíthetetlenségre ebben a kultúrában szükség is van. A férfiak ugyanis sokkal nyomulósabbak mint Magyarországon. Az utcán utánanéznek a nők után, jobban, mint a magyarok, flörtölnek lépten-nyomon, jobban, mint a magyarok. Hát, hiába, befigyel a mediterrán behatás. Nekem ez eleinte inkább zavarba ejtő volt, mint pozitív, nem voltam ugyanis hozzászokva, hogy a macsó attitűd ilyen nagy arányban legyen reprezentálva a társadalomban. Az utcán vadidegen férfiak szájából száll felém minduntalan a "Bonjour madmoiselle", tetőtől talpig végigmérő pillantás, esetleg kurjongatás kíséretében. Nekem az a véleményem, hogy a legtöbbjük nem tud eltekinteni attól, hogy a nők nők. Mindig úgy beszélnek velünk, mintha flörtölnének, akkor is, amikor nem. Egyszerűen nem tudnak ránk máshogy nézni, csak és kizárólag nőként. Lehet hogy ez nem baj egyébként.
A helyiek azt mondták, ha mosolyogva beszédbe elegyedek egy pasival, az egyértelmű jele annak, hogy akarok tőle valamit. Mivaaann???Ha nem akarok tőle semmit, akkor kb. "bunkónak" kell lenni a férfiakkal, viszont ha egy kicsit is kedves vagyok, az az ő szemükben már felhívás keringőre. Itt a női nem tehát minden esetben igen. Eleinte zavarba ejtő, idegesítő volt ez nekem, de mára már hozzászoktam. Itt legalább érzem, hogy nő vagyok, életem minden pillanatában tudatában vagyok ennek. Ez egyébként rettentő pozitív is tud lenni, és Magyarországon ez nem így van:)
Ezért ilyen ridegek tehát itt a nők, ha nem akarnak folyton benne lenni pásztázó férfitekintetek kereszttüzében, akkor jégkirálynő-jelmezbe kell bújtatniuk túláradó nőiességüket. Egyébként néha már sajnálom az itteni férfiakat. Nehéz lehet csajozni, ha mindenki ennyire elutasító. Egy srác egyszer azt mondta nekem, a pasik macsósága éppolyan álca, mint a jégkirálynő - jelmez. Ha lerántjuk a teremtés koronáiról ezt a leplet, alatta csak egy anyjáért nyivákoló kisfiút találunk, a délceg, bohém bon vivant nyomban köddé válik:) Nem tudom, hogy ez igaz-e, talán...
Felfedezni vélek egy jó adag teátrálisságot is ebben a társadalomban, de ez talán csak a mi szemünkben az, nekik ez így normális. Nekem fura, hogy mindenki mindenkinek puszit ad, legalább kettőt, de néha hármat vagy négyet, a munkahelyemen a kollégáim is. Bemutatkozásnál pedig a férfiak nem nyújtják nekem a kezüket, viszont adnak legalább két puszit. Sose tudom, hogy mikor mondjam a nevemet, puszi előtt, után vagy közben, és mit csináljak a kinyújtott kezemmel:)
Francia bennfentesektől azt is megtudtam, ha egy kül-földi halandó nem használja elégszer a S'il vous plaît, pardon, excusez-moi, merci, avec plaisir szavakat, akkor műveletlen plebejusnak tartják. A franciák valóban baromi sokat használják ezeket a frázisokat más nemzetekkel összevetve. Szerintem a mindennapi nyelv 90 %-át ezek a szavak teszik ki. Ez egyébként rettentő jó dolog, ezt mindenképpen eltanulom tőlük, nem hiába kultúrnemzet:) Azóta én is udvariasabb lettem egy fokkal. Amikor ugyanis fejben magyar mondataimat fordítom le franciára szó szerint, és azt mondom, hogy "Szeretnék kérni egy valamit", nem teszem hozzá mindig, hogy kérem, mert magyarban ez a feltételes mód már udvarias. Mint kiderült, franciául mindig, minden körülmények között használni kell a szilvuplét, különben letartóztatnak etikett elleni vétséggel. Ez majdnem akkora bűn, mintha nem a megfelelő bort választjuk a sülthöz:) A suliban egy kisfiú egyszer azért nem adott kölcsön egy tollat a társának, mert a másik gyerek nem mondta, hogy szilvuple. Az is kiderült, hogy a pardon és az excusez-moi korántsem ugyanaz. A pardon-t akkor kell mondani, ha nekimegyünk valakinek az utcán, az excusez-moi-t pedig akkor, ha útbaigazítást kérünk az utcán. Ez a nemmindegy, kéremszépen. Az avec plaisir-t is nagyon gyakran használják, és ami tetszik nekem, hogy komolyan is gondolják. Tényleg örömmel csinálják, bármi is legyen az. A bemutatkozásnál pedig azt kell mondani, hogy Enchanté, ami kábé annyit jelent, hogy "El vagyok bűvölve". Ez mennyivel szebb, mint az angol "Nice to meet you..." Érzek egyfajta fenségességet (felsőbbrendűséget???-ááá nem, dehogy is) ebben a nyelven. Talán a latin eredetből eredeztethető ez az ünnepélyes és szenvedélyes hangzásvilág.
Nekem egyébként tetszik az, hogy nyilvános helyeken nem átallanak Mademoiselle-nek szólítani engem és magázódni velem. Ez a kettő együtt annyira udvarias:) Főleg, hogy magyarul már senki nem mond olyat, hogy Kiskezit csókolom kisasszony, miben segíthetek magácskának, a magázódás sem dívik már bankokban vagy üzletekben. Simán letegeznek vadidegenek, ha úgy látják, hogy egy korosztályba járunk:) Persze nem baj ez, mert ez meg közvetlen. De valahogy nekem tetszik ez az udvarias, kicsit régiesen arisztokratikus magázódós mademoiselle-ezés, akkor is, ha sokak szerint ez is a francia távolságtartás jele. Lett lakótársammal beszélgettünk erről, mondtam, hogy a magyarban a magázódni és kisasszonyozni csak romantikus regényekben szokás, ezért ettől a megszólítástól én tiszteletreméltó arisztokratikus hölgynek érzem magamat. Ő viszont mondta, hogy Lettországban a kisasszony jelentése ostoba tehén. Ezért számára megalázó ez a titulus,és ő a Madame-ot prefereálja. Érdekes, hogy mennyire különbözőnek látjuk ezt.
Itt sokkal feministábbak a nők, mint egy magyar menyecske, például én. A takarítást megalázónak érzik, tüntetnek az egyenlő bérért, tűsarkújukkal betörik az üvegplafont miközben kék harisnyájukban felhágnak a társadalmi ranglétra legmagasabb fokára, és lerugdossák közben a gyanútlan férfiakat. A legmeglepőbb, hogy van itt Franciaországban egy olyan feminista mozgalom, amely ki akarja iktatni a mademoiselle titulust, mondván, hogy az szexista és megkülönböztető, és megalázó. Merthogy a mademoiselle-nek nincs férfi megfelelője, ami azt jelenti, hogy egy kisasszonynak szüksége van egy férfira hogy madame-má válhasson, a monsieur pedig már alapból monsieur-nek születik, a férfi már akkor is úr, amikor liberót visel. És hát ez rettentő igazságtalan. Az iskolánkban az egyik anyuka pedig azt mondta nekem, hogy nem tetszik neki, hogy szexistává nevelik a kisfiát, mert a fiúkat nem engedik babázni, a lányokat meg kisautózni, és a fiúknak királyfi jelmezt kell viselniük, a lányoknak pedig királylányjelmezt. Ez pedig felháborító, és szexista, mert hát hogy fogja így egyenrangú félként kezelni a nőket az a kisfiú felnőtt korában???
Ilyen kis apróságokból látom, hogy magasabb a szabadság-nívó a társadalomban. Az embereknek az alapvető szabadságok mást jelentenek, és jobban tisztában vannak a jogaikkal. Lépten-nyomon sztrájkolnak, minden középületre ki van írva a Liberté, Égalité, Fraternité. A gyerekek a suliban nagyon gyakran használják a "neked nincs jogod ehhez vagy ahhoz" frázist. Ezt Magyarországon én még csak felnőtt szájából hallottam. Itt viszont ötévesek azzal dobálóznak, hogy "Neked nincs jogod azzal a filctollal rajzolni!". Ez mennyire vicces! Jó, hogy nem teszik hozzá, hogy az Emberi és Polgári Jogok Nyilatkozata, meg a Code Napoleon is tiltja a filctoll 5 év alatti használatát:)
Hát igen. Ez egy forradalmibb, lázadóbb társadalom, ahol az emberi jogok témakörben teljesen más dolgokon vitatkoznak, mint nálunk otthon Magyarországon. Most persze szándékosan nem beszélek az afrikai, csendes óceáni bevándorlók, nemzeti kisebbségek rendkívül ellentmondásos emberi jogi helyzetéről az emberi jogok országában. Én nagyon fontosnak tartom az emberi jogok védelmét, de ez fokú feminizmus nekem már magas:) De lehet, hogy velem van a baj, régimódi vagyok. Lám-lám a madmoiselle-t is szeretem, és nem érzem magamat jogfosztottnak és elnyomottnak, mert a porszívózás vagy ablakpucolás mocskos rabszolgamunkáját kell elvégeznem, miközben meg vagyok fosztva a láblógatáshoz való alapvető emberi jogomtól.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése